3. fejezet - A csók

Sziasztok! Meghoztam a frisst. Remélem tetszeni fog mindenkinek. Igyekeztem részletesre megírni bele véve az idő múlását, de azt is, hogy még mindig nem ismerik egymást olyan jól és olyan régóta, de ez nincs hatással a köztük kialakult szoros kapcsolatra. Akit érdekel az olvassa el. És várom a véleményeket is :) Jó szórakozást az olvasáshoz! :)

Apa a parkolóban várt rám. Kelletlenül, de el kellett köszönnöm a fiúktól. Nagyon jól éreztem magam velük. Hihetetlenül alakult az első napom. Nem is számítottam ilyen mekeg fogadtatásra és, hogy már az első napon ennyi barátra teszek szert. Nem vagyok az a barátkozós fajta, de itt mindenik annyira kedves velem, közvetlenek és barátságosak. Nem lehet ellen állni nekik.

Jake-ről és Edwardról ne is beszéljünk. Ők teljesen mások. Még senkit nem engedtem ilyen hamar közel magamhoz, mint őket. Azt éreztem, hogy velük lesz a legszorosabb a kapcsolatom. Már így elsőre is olyan erős kötelék alakult ki köztünk, amire álmomban se gondoltam volna. Talán már most, igazi, szoros barátságnak lehetne nevezni, de lehet ez még túl korai. De semmi kétségem nem volt afelől, hogy mi igen jó barátok leszünk és szerintem már azok vagyunk. Amit egyáltalán nem bánok, pedig az ilyesmi nem szokásom, jó messzire áll tőlem. Bár nincs kizárva, hogy mindez csak az én naivságom eredménye. Az Edward és köztem lévő vibráltságról ne is beszéljünk. Az első perctől kezdve, ahogy megláttam érzek valami egészen mást, mint Jake iránt. De túl korai lenne.

Nagyon kedvelem mindkettőjüket. Mi tagadás Edward valahogy jobban belopta magát a szívembe, ami nem azt jelenti, hogy Jake-nek nincs ott helye. Azok a zöld szemek rabul ejtettek minden alkalommal, amikor beléjük néztem. Még soha nem éreztem hasonlót. Főleg nem első találkozás alkalmával. Általában több idő kellett míg valakiben egyáltalán megbíztam. Edward pedig olyan érzéseket ébresztett bennem, amiket nem tudtam hová tenni. Edward igazán jóképű srác, persze Jake sem utolsó.

Néhány szóval kifejezve, fantasztikusan sikerült az első napom. Soha életemben nem éreztem ilyen jól magam a suliban. Azok után, ahogy a költözést fogadtam, ez kész csoda volt. A srácok versenyeztek a kegyeimért. Ebben aztán pláne nem volt még részem. Nem is vágytam rá. Most mégis minden percét élveztem annak ellenére, hogy igyekeztem nem tudomást venni az egészről.

Tudtam, ez nem tart sokáig, csak míg meg nem szokják a jelenlétemet. Aztán én is megszokott, átlagos diák leszek, aki már örök idők óta ide jár. Cseppet sem volt ellenemre ez a lehetőség. Kedveltem ezt a légkört és az új barátaimat is, akik természetesen nem csak Jake és Edward voltak. Rengeteg új barátra tettem szert a mai napon és ez több volt, mint amit valaha is reméltem.

Teljesen nyugodtan, sőt feldobottan szálltam be apa mellé. A reggeli idegességemnek nyoma se volt. Az eső sem esett, a ruháim rég megszáradtak a meleg iskolában és csapzott külsőm is emberi formát nyert, úgyhogy semmi okom nem volt szomorkodni.

Apa beletemetkezett gondolataiba, alig vette észre, hogy beszálltam mellé. Miután valamennyire érzékelte jelenlétemet, szó nélkül elindult. Úgy tűnt, mint akit valami nagyon nyomaszt. Nekem se volt fecsegős kedvem. A házunkig vezető úton azon gondolkodtam, hogyan hozakodjam elő apának Edward ajánlatával.

Az biztos, szívesebben jártam volna legalább haza velük, már csak a társaságuk miatt is. De épp elég lesz reggel elviselni azt, hogy rendőrautóval kell mennem, ha nem akarok gyalogolni. Az időjárás pedig általában nem kedvez a sétának. Nem akarok hazafelé is ezzel égni.

Az a baj, apa nem igazán szereti, ha idegenek furikáznak és őket még alig ismerem. Az, hogy én megbízom bennük még nem győzi meg apát. Főleg, hogy nem sokkal idősebbek nálam és az ilyen korú vezetőkben nem nagyon bízik. Kivéve engem, de én meg olyan ritkán vezetek, hogy ebben nincs semmi különös. Na, meg a lánya is vagyok. Szerinte az ifjú suhancok nem tudnak vezetni és balesetet balesetre halmoznak. Ha rajta múlna egyiküknek se lenn jogosítványa. De apa már csak ilyen. Ennek ellenére imádom, hisz tudom csak nekem akar jót és számára senki sem lesz megfelelő a lányának.

Engem enged vezetni csak más mellé ne üljek be!

– Hogy telt az első napod? – már az autóból szálltunk ki, mikor eszébe jutott megkérdezni.

– Fantasztikusan. Nem is gondoltam volna. – lelkesedtem. Ezen nem gyengén meglepődött. Jól leolvasható volt a fejéről. Nem rejtettem véka alá mennyire utálom a sulit. Soha nem rajongtam érte. A költözést meg egyenesen utáltam, ezek után viszont érthető volt kétkedése.

Nekem viszont az járt a fejemben, hogyan adjam apa tudtára a délutáni hazautazásom terveit.

– Szia kicsim! Milyen napod volt? – jött a kérdéssel anya is. De neki sem tudtam máshogy felelni.

– Szuper! – ő is hasonlóan reagált, mint apa. Néha én is tudok meglepetéseket okozni. Untam a témát. Nem voltam azaz ecsetelős típus, aki töviről hegyére beszámol az élményeiről. Én inkább az a csendben szenvedő típus vagyok. Jó volt és kész. Nem értettem mit kell ezt túl ragozni. Itt le is tudtam a témát.

– Valóban? – érdeklődött csodálkozva anya.

– Aha. Felmegyek a szobámba. Sok a leckém. – nem most kezdődött a tanév, de mi már Phoenixben vettük az itteni anyag nagy részét. De jó kifogás volt, mert elegem volt a bájolgásból. Egyedül akartam lenni. Ki kellett találnom valamit, hogy apa megengedje, a fiúk hozzanak haza. Nem volt egyszerű. Ha rájön olyan zsémbes tud lenni, mint egy mogorva öreg bácsika. De ezt is imádtam benne. Szerintem nekem vannak a legfantasztikusabb szüleim. Vannak összezörrenések, de hol nincsenek. Ez a kamasz kor átka. Nem mintha az a lázadozó fajta lennék, de nagyon makacs vagyok és nem hagyom magam. Ami persze nem mindig hoz eredményt, hisz ők a szülök és nem én. Ez azonban fejleszti a kitartásomat és a való életben sokkal jobban fogok harcolni, ha valamit el akarok majd érni.

Észre se vettem mennyire gyorsan repül az idő.

– Bella! Lejönnél egy kicsit? – apa kiabált fel a szobámba. Azt hittem kész a vacsi. Nem voltam éhes. Azért elindultam lefelé. A családi beszélgetések nagy része vacsora közben zajlik, amiből nem szeretem kivenni a részem, de persze nem mindig lehet megúszni. Aztán ott a nappali is. A tv előtt szoktak még ilyen dumcsik lenni. Azon kevésbé szoktam ott lenni. Nem vagyok nagy tv néző sem.

Apa, anya az előszobában várt a lépcső alján.

– Mi folyik itt? – néztem rájuk értetlenül, amikor a legalsó fokra értem.

– Vár rád egy meglepetés. Odakint! – mutatott a fejével a bejárati ajtó felé.

– Csak nem? – nem tartott sokáig míg leesett miről is lehet szó. Azonnal rohantam kifelé. Olyan erővel téptem fel az ajtót, azt hittem kiszakad a helyéről.

– Kabát! – kiáltott anya utánam. Tudtam, úgyis kihozza, így semmi másra nem figyeltem. – Még a végén megfázol. – semmi nem érdekelt.

Odakint váratlan meglepetés fogadott.

– Jake! – Még szélesebb mosoly terült szét az arcomon. Rá igazán nem számítottam. – Mit keresel te itt? – aztán megláttam Jake háta mögött azt a csodát, ami előtt önfeledten mosolygott.

– Ezt hoztam el neked. Régen az enyém volt, de már nincs szükségem rá. Hogy tetszik?

– Ez az enyém? – képtelen voltam elhinni. Egy rozogának látszó piros furgon volt, de azonnal beleszerettem. Olyan régen rágtam érte a szüleim fülét és most itt állt előttem a saját négy kerekű járgányom. Olyan volt az egész, mint egy álom.

– Persze. Ki másé lenne. Most vettem meg Jake-től. – örömömben majdnem táncot jártam.

– Imádom! Köszönöm apa! – ugrottam apa nyakába. Ez volt a mai nap kiteljesedése. Ennél csodálatosabb napom még soha nem volt. Egyáltalán nem számítottam ettől a helytől semmi jóra. Erre tessék. Soha életemben nem voltam ilyen boldog, mint most ebben a zord kisvárosban, ami még sem rémálmaim helyszíne lett. – Neked is Jake! – aztán az övébe is. Apa nem volt elragadtatva kirohanásomtól, de csak azért, mert nem csak őt érte a megtiszteltetés.

– Ti ismeritek egymást? – bukott a felszínre anya kíváncsisága, aki eddig csendben szemlélte az eseményeket és érdeklődve figyelte mi zajlik köztünk.

– Igen. Osztálytársak vagyunk. – és a legjobb barátok is, gondoltam magamban, de ezt nem mondtam ki hangosan. Korai lett volna és nem tudtam Jake is így van-e ezzel.

– Nem akarod kipróbálni? – kérdezte Jake.

– Nagyon szeretném, de már késő van és hosszú volt az a mai nap. Majd holnap reggel felavatom a suli felé. Ha lerobbanok, téged teszlek felelőssé. – mondtam neki nevetve. Időközben a szüleim bevonultak, hogy magunkra hagyjanak egy kicsit beszélgetni. Úgy se nagyon volt időnk kettesben lenni. Anya előtte azért még rám terítette a kabátomat mielőtt teljesen szét fagyok.

– Ennek kutyabaja. Feljavítottam neked a motort, mikor apukád szólt, hogy megvenné. Nem sok időm volt rá, de pöpecül megy. – veregette meg a motorháztetőt. – Kicsit hangos, de azon kívül semmi baja, annak ellenére, hogy nem mai csirke. – egyre szimpatikusabb volt nekem Jake, nem mintha eddig nem lett volna az. – Szóval ezek szerint nem lesz szükséged fuvarra a suliból hazafelé.

– Nagyon úgy fest. Ezek után, te mivel fogsz járni?

– Van egy másik autóm. Most készültem el vele.

– Most készültél el vele? Ez mit jelent?

– Azt, hogy én magam szereltem össze. Nagyon jó kis verda lett.

– Húh! Ez nem semmi. – csodálkoztam azon, hogy ilyen ügyes és képes volt építeni egy saját autót.

– Jól értek a technikához. – mosolygott szélesen. Gondolom azon, mennyire lenyűgözött ezzel. Most megyek. – indult az autója felé. Tényleg elég jól nézett ki, ahogy a sötétben ki tudtam venni.

– Oké! Holnap a suliban. – intettem neki. Gyorsan elindultam én is befelé. Tényleg iszonyúan hideg volt, én pedig papucsban voltam. – És még egyszer köszi!

Másnap reggel nagy izgalommal ébredtem. Az első alkalom, hogy a saját autómba ülhetek. Rendesen remegtem a várakozástól. Reggelizni se tudtam. Így már jó korán elindultam a suliba.

Ahogy beültem az autóba görcsbe rándult a gyomrom. Beraktam a slusszkulcsot és indítottam. Hangos robajjal felbőgött a motor. Megijedtem a hangjától. Valóban iszonyúan hangos volt. Gyorsan elindultam mielőtt mindenkit kiverek az ágyból ezzel a zajjal.

Rövid időn belül tényleg a legjobb barátok lettünk. Alig ismertük egymást, de elválaszthatatlanok voltunk. Mindig máshol töltöttük az iskola utáni időket, de általában együtt. Mintha mindig is barátok lettünk volna. Nem lógtam ki a sorból. Persze ott volt a többi barátunk is, Mike, Angela, Jessica, Tyler, akikkel szintén nagyon jóban lettem. Azonban hármunk közt olyan szoros kötelék alakult ki, akár a testvéreknél. Edward és köztem sokszor izzott a levegő, de általában Jake is mindig velünk volt, így nem nagyon tudtunk kettesben lenni. Talán jobb is így. Nem szerettem volna kockára tenni a kapcsolatunkat. Sokat voltunk együtt. Jókat nevetgéltünk, mókáztunk. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam ezen a helyen. Edwardot mind egyre közelebb éreztem magamhoz. Sóvárgott a testem lelkem, de igyekeztem nem mutatni. Tudtam, hogy Jake-nek is sokat jelentek és nem szerettem volna egyiküket se megbántani. De nem tehettem arról, hogy Edward volt az, aki mint pasi vonzott. De nagyon. Már kétségbeejtően. Teljesen más volt a közelében lenni, mint Jake-ben. Olyan varázslatos, misztikus, megfejthetetlen. Minden együtt töltött idővel többet éreztem iránta. Sokszor találkozott a tekintetünk és akkor teljesen egybe olvadtunk néhány másodpercre. Mintha ő is vívódna, ahogy én. Talán ő is érez valamit irántam. De Jake-nél mindezt intenzívebben éreztem. Jake is nagyon helyes, de engem Edward tökéletes arcvonásai ragadtak magukkal. Sokszor kaptam magamat azon, hogy rajta jár az eszem. Csüngtem minden szaván, mint egy kis csitri. Csak azt reméltem nem vette észre, mert az egész olyan beteges volt. Még se tudtam ellene tenni semmit. Viszont észrevettem ő is szokott engem figyelni. Ilyenkor mindig hideg futkos a hátamon az izgalomtól. Tekintete perzsel. Igyekeztem nem gondolni ezekre csak élvezni mindkettőjük társaságát. Nem volt könnyű. Biológián egymás mellett ültünk. Ez volt az egyetlen közös óránk, mivel ő egy évvel idősebb nálunk. Ez volt azaz idő, amikor alkalma volt engem figyelni, de amikor rá néztem, elkapta a fejét, aztán úgy tett, mintha mi se történt voln. Talán tévedtem és ő semmit nem érez irántam, csak barátságot. Nem tudtam hova tenni. Talán jobb is így.

Jake-kel sok közös óránk volt, mivel egy idősek vagyunk. Néha rajta is megfigyeltem ezt a viselkedést, de nála viccesnek találtam.

Nem akartam magam kellemetlen helyzetbe hozni, ezért inkább hallgattam. Jól meg voltunk. Mintha mindig is idejártam volna, olyan hamar sikerült beilleszkednem. Mike és Angela szintén igazi jó barátnak bizonyultak. Jessica nem annyira. Úgy vettem észre féltékeny rám, amiért ilyen rövid idő alatt sikerült elérnem az iskola két legjobb pasijánál, azt, amit neki nem. Nem volt nehéz kitalálni kire vetett szemet. Persze, hogy Edwardra. De őt egy cseppet sem érdekelte. Jessica annyit tudott beszélni. Ő viszont szűkszavú volt épp ezért nem igazán kedvelte a bőbeszédű embereket. Jake-től eltekintve, aki szintén sokat tudott beszélni.

Ami Jess-t illeti, tudom, hogy szemétség tőlem, de ez nem az én bajom volt és csak örültem annak, hogy Edward egy csepp érdeklődést sem tanúsít az irányába. Persze szoktak beszélgetni, de közel sem olyan vele, mint velem és ez azért megnyugtatott. Nagyon jól alakultak a dolgok, amire soha nem gondoltam volna, amikor úgy döntöttek a szüleim, ide költözünk. Phoenixben is vannak barátaim, akiket nagyon szeretek, de Edwardot és Jake-t mindenki másnál közelebb éreztem magamhoz. És ez nagyon jó érzés volt. Csak reméltem, hogy ők is így vannak ezzel. Tudtam bármikor, bármiben számíthatok rájuk.

Egyik este, leckeírás után kedvet kaptam egy kis kocsikázáshoz, csak úgy, pihenés képen. Bepattantam a kormány mögé. Egy ideig céltalanul bolyongtam és körözgettem a városban. Aztán gondoltam megállok inni valamit. Leparkoltam a helyi vendéglátó egység előtt. Az eső pont akkor kezdett el esni, amikor kiszálltam a jó meleg járgányból. Az esőt továbbra sem szerettem.

– Szia Bella!

– Jó estét Mrs. Mason. – itt dolgozott Edward anyukája, Elisabeth Mason. Nem tudom, hogy képes ennyit dolgozni. Iskolatitkár a suliban aztán délutántól késő éjszakába nyúlásig itt robotol. Még sem látszik rajta. Nagyon szép asszony. Alig van otthon. Én biztos nem bírnám pihenés nélkül. Ha ilyen felnőttnek lenni, akkor inkább nem akarok felnőni.

– Mi járatban erre? – kérdezte kedvesen. Aranyos asszony, de mióta ismerem Edwardot, nem sokat találkoztunk. Néha futottunk össze vele, mikor Edwardéknál voltunk. Meg persze néha itt. Ezért nem szeret idejárni Edward. Nem szégyelli az anyukáját, sőt, büszke rá, hogy ilyen körülmények között is képes volt felnevelni és mindent megadni neki, ami csak tőle telik. Csak nem szereti nézni, ahogy halálra gürcöli magát, amiért elsősorban az apját hibáztatja.

– Csak beugrottam egy üdítőre. – már tette is elém a szokásos colámat.

– Tudom, hogy késő van, de ha megkérlek, elvinnéd Edward vacsoráját? – nézett rám barna szemeivel. – Szerintem ma még alig evett, úgyhogy kérlek próbáld meg rávenni, hogy ezt most egye meg. – ezek után biztos voltam benne, hogy ma is túlórázni fog, ahogy általában mindig.

– Persze. Nagyon szívesen. – nem tagadom, nagyon szerettem volna látni őt. Ez jó alkalom volt, hogy kicsit kettesben lehessünk, bár nem tudom mire számítottam. Legurítottam gyorsan az üdítőmet, felkaptam a szatyrot és tíz perc múlva már Edwardék ajtaja előtt álltam.

– Bella? – letargikus fejjel nyitott ajtó. – Mit keresel itt ilyenkor? Nem számítottam rád. – biztos voltam benne, azon aggódik, hogy ilyen depressziós állapotban látom, de engem egy cseppet sem érdekelt.

– Beugrottam egy üdítőre az étterembe és anyukád megkért, hogy hozzam el neked a vacsorát. – nyújtottam át neki a szatyrot, mint egy bizonyítékot.

– Köszönöm! Gyere beljebb! – elvette a csomagot és eltűnt a konyhában.

– Nem akarlak zavarni. – zavarban voltam, pedig ismertem a járást, már néhányszor megfordultam itt, csakhogy eddig Jake is mindig jelen volt.

– Ne viccelj már! Egyáltalán nem zavarsz. – dugta ki a fejét a konyha ajtó félfája mögül. Hallottam a hűtőt ajtaját csattanni. – Inkább örülök neked.

– Nem eszed meg? – váltottam gyorsan témát.

– Nem. Nem rég ettem meg a tegnapi maradékot. Most nem vagyok éhes. – ez igazán jó magyarázatnak tűnt.

– Az anyukád szerint alig eszel. – ez viszont aggodalomra ad okot.

– Anya csak azt látja, hogy a hűtőbből nem fogy az étel, amit mindig haza hoz. Én viszont általában Jake-nél eszek, mert az apukája mindig friss kaját főz. – ezzel én is tisztában voltam. Nem is tudom, hogy felejthettem el.

– Tényleg. – nyögtem halkan. Kényelmetlenül éreztem magam. Kettesben vele. Olyan idiótának éreztem magam. Sokat vagyunk együtt, mégis még mindig olyan keveset tudunk egymásról. De idővel ez majd úgyis változni fog.

Ott álltam az előszoba közepén. Takaros kis házuk van. Hasonlított a miénkre. Az emeleten voltak a hálószobák és a fürdő, lent pedig rögtön a bejárati ajtó mellett nyílt a konyha jobbra, mellette a lépcső mögött a nappali. Nálunk az volt a különbség, hogy az ajtó mellett rögtön a nappali volt és abból nyílt a konyha.

– Nem jössz beljebb? – jött közelebb miután elrendezte az ételt, amit hoztam.

– Lassan mennem kell. Késő van. Apáék már nem tudják hol lehetek ilyen sokáig. – fordultam volna meg, hogy tényleg indulok.

– Ne menj még! Soha nem tudunk kettesben lenni. – fogta meg a kezemet. Visszafordultam feléje. A szívem gyorsabban zakatolt. Az érintése égette a bőrömet. Nem is tudom mióta vártam erre, mégis kényelmetlenül éreztem magam. Nem kellett volna itt lennem. Érintése áramütésként ért, meleg keze alatt bizsergett a testem. Gyönyörű zöld szemei kábulatba ejtettek, pillantása nem eresztett. Lemerevedtem. Testünk majd nem összeért. A lábaim remegtek, azt hittem mindjárt felmondják a szolgálatot. Kicsit meg is bicsaklottam, de Edward elkapott. Az arca már csak pár centire volt az enyémtől. Éreztem meleg leheletét ajkamon. Beszívtam bódító illatát, ami fenséges volt. Bele se mertem gondolni nekem milyen illatom lehet. – Bella… – mondta elfúló hangon. Ő is nehezen lélegzett akárcsak én. De nem mozdultam. Képtelen voltam rá. Hirtelen megéreztem ajkait a számon. Először ledöbbentem, aztán átadtam magam. Abban a percben a mennyekben éreztem magam. Mintha egy álmom vált volna valóra. Edward engem csókolt. Lágyan, kellemesen. Egész testemben remegtem. Kezemet a nyaka köré csavartam. Legszívesebben azonnal letepertem volna. Alig bírtam visszafogni magam. A nyelve lágyan cirógatta az ajkamat, körkörösen mozgatta a számban. Nem voltam képes uralkodni magamon, visszacsókoltam mohón. Alig kaptam levegőt. Azt akartam soha ne hagyja abba.

Amint ajkunk elvált, visszacsöppentem a valóságba. Magam se tudom, mi történt olyan gyors volt az egész. Mint, akit űznek, neki iramodtam a kocsim felé. Minél előbb el akartam tűnni. Friss levegőre volt szükségem, hogy tisztán tudjak gondolkodni.

– Mennem kell. – Edward a nyomomban volt és próbált visszatartani.

– Én sajnálom! Nem akartalak megbántani. – rosszul éreztem magam, amiért ilyen helyzetbe hoztam. Még ő sajnálkozik, amikor semmiről sem tehet. Az egész az én hibám. De mennem kellett.

– Nem bántottál meg, csak már késő van és biztosan aggódnak miattam. – nem tudom mi ütött belém, de azonnal bepattantam az autómba.

– Nem mehetsz el így. Kérlek, beszéljük meg! – felbőgettem a motort.

– Sajnálom! – gázt adtam és elszáguldottam. Edward a felhajtón állva nézte, ahogy távolodom. Patakokban folyni kezdtek a könnyeim. A zokogástól alig kaptam levegőt, a könnyeimtől nehezen tudtam a vezetésre koncentrálni. Semmit sem értettem, hisz én is akartam ezt a csókot. Mindennél jobban. Akkor mégis mi ütött belém? Ráadásul Edwardot is megbántottam, amit a legkevésbé szerettem volna. Ő volt az egyetlen ember, akinek leginkább nem szerettem volna fájdalmat okozni. Meg persze Jake-nek, de most nem tudtam rá gondolni. Teljesen elment az eszem.

– Bella! Mégis hol voltál ilyen sokáig? – rontott nekem anya, amin beléptem a házba. Valahogy most nem érdekelt. Az arcom még mindig vörös volt és a szemem is feldagadt. Minél előbb a szobámban akartam lenni. – Valami baj van? – nézett rám anya rémülten. Csak megráztam a fejem és sebesen a szobám felé vettem az irányt. Arc kifejezésemet látva inkább hagyta, hogy magányomba vonuljak.

Pizsomában feküdtem az ágyon. Egyre csak a történteken töprengtem. Fel se tudtam fogni, hogy lehettem ekkor idióta. Az egészet bántam, hisz semmire se vágytam jobban, mint együtt lenni Edwarddal. Hirtelen ötlettől vezérelve fel ugrottam és lenyargaltam a konyhába. Azonnal tárcsáztam Edwardék házát. Nem tudom mennyi lehetett az idő, az biztos, hogy késő, de nem érdekelt. Muszáj volt most azonnal bocsánatot kérnem tőle. Nem bírtam volna elviselni, ha soha többé nem szólna hozzám. Az maga lenne a pokol. Furcsán kavarogtak az érzéseim. Egyáltalán nem voltam biztos semmiben kivéve abban, hogy nem akarom elveszíteni.

Hosszan csengett ki. Senki nem vette fel. Hát persze. Már biztos alszik. Lehet, hogy őt nem is viselte meg annyira a dolog. Először le akartam tenni, de aztán bekapcsolt az üzenetrögzítő és úgy döntöttem hagyok neki üzenetet azon. Csak lehallgatja suli előtt! Úgy könnyebb lenne megbeszélnünk a történteket.

– Szia Edward! – kissé remegett a hangom. Nem tudtam hogyan kezdjek hozzá. – Itt Bella! Sajnálom, ami történt. Nem tudom mi ütött belém. Azt hiszem csak megijedtem. Azt akartam, hogy tudd, egyáltalán nem bántam meg. Remélem holnap szóba állsz még velem és meg tudjuk majd beszélni. Nagyon sokat jelentesz nekem. Kérlek, ne haragudj! – letettem a kagylót. Megkönnyebbültem. Sokkal jobban éreztem magam, hogy ezt tudattam vele. Csak abban reménykedhettem, hogy megbocsájt nekem.